Ügyfélkapu bejelentkezés Ügyfélkapu

Magunkról

Szakmai Konferencia HWS-iSAFE

 

Sorban huszonharmadszor, és az iSAFE Zrt.-vel közösen immár negyedik alkalommal került megrendezésre az éves szakmai konferenciánk 2017. március 31-én.

 

 

 

 

Az aktuális időszak vezetőségi értékelése mellett szakterületi előadások és projektbemutatók keretében kaphattak tájékoztatást munkatársaink a jelenleg folyamatban lévő feladatok és a jövőbeni célkitűzések témaköreiben.  Több látványos prezentációt láthattunk-hallhattunk gondosan előkészített tartalommal.

 

 

 

 

 

A szakmai nap során újra megbizonyosodhattunk arról, hogy a vezetőség és munkatársaink elkötelezettsége, valamint a dinamikus és sokrétű munkavégzésünk számos sikeres projektet eredményez, melyre büszkék vagyunk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A „CityApp Kecskemét” és a „Nyúlcipősök” találkozása

   A „CityApp Kecskemét” egy olyan mobiltelefonokra készített város-specifikus alkalmazás, melyen keresztül elérhetők a város hírei, hasznos információk a helyi intézményekről, sporteseményekről, vendéglátóhelyekről, üzletekről, helyi vállalkozók szolgáltatásairól. Tájékozódhatunk parkolási lehetőségekről, az orvosi ellátások formáiról, hívhatunk taxit, hallgathatunk rádiót, kitalálhatjuk a családi, társas vagy csoportos programjainkat. Minden megtalálható egy helyen, folyamatosan frissülő tartalmakkal.

 

    A legújabb saját fejlesztésű, a városi életünket támogató mobil applikációnk ismertsége és népszerűsége folyamatosan növekszik, melynek köszönhetően már egy városi sportesemény fő szponzoraként mutatkozhattunk be a népes és lelkes sportközösség előtt.

 

   2017. március 11-én, szombaton került sor a HW Stúdió Kft. támogatásával megrendezett „CityApp Kecskemét” nevet viselő 109. Mezei Futó Bajnokságra a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban.Az országos és nagy múltra visszatekintő rendezvény célja a futás népszerűsítése, amely már harmadik alkalommal csábította Kecskemétre a terepfutás elhivatott versenyzőit. Száznál is több ifjú és felnőtt sportoló vett részt sikeresen és zárta szép eredménnyel a napot, egyéni és csapat összeállításokban egyaránt.

 

Büszkék vagyunk, hogy egy ilyen nagyszerű atlétikai rendezvény névadó támogatói lehettünk.

CityApp Kecskemét – Kezedben a város

A rendezvény média megjelenései:

http://www.hiros-sport.hu/benko-zoltan-szabadidokozpont-kozerdeku/szamos-resztvevo-a-cityapp-kecskemet-109.-mezei-futo-bajnoksagon

http://kesport.hu/2017/03/13/kivaloan-szerepeltek-a-kecskemetiek-az-orszagos-mezeifuto-bajnoksagon/

Északdunántúli Vízmű Zrt. Virtuális ügyfélkapcsolata

Nagy örömmel jelentjük be, hogy 2017.01.19-én csütörtökön elindult az Északdunántúli Vízmű Zrt. Virtuális ügyfélkapcsolata.

 

Miért újdonság a Virtuális ügyfélkapcsolat az ÉDV Zrt. életében? Mert ezzel megvalósította mindannyiunk álmát, ami az ügyintézéshez köthető. Fotelből intézhető folyamatok, bejelentések nyomon követése, és mindez úgy, hogy ki sem mozdulunk a lakásból, nem állunk tömegben.

 

A HW Stúdió Kft. célja egy könnyen elérhető, kényelmes és gyors, teljes körű tájékozódást és ügyintézést nyújtó alkalmazás létrehozása volt. Használatával bárhonnan, a nap 24 órájában, csupán néhány kattintással biztonságosan rögzítheti mérőállását; megtekintheti számláit, számlaegyenlegét; bankkártyás fizetést indíthat; számlamásolatot igényelhet; időpontot foglalhat; módosíthatja személyes adatait vagy akár e-számlára válthat.

 

A működés kialakításkor a filozófiánk mérföldkövei:

  • ár/érték arány

  • “fotel-ügyfél”

  • ügyfélközpontú kommunikáció

  • valódi szolgáltató

  • kultúraváltás

  • bürokráciamentes, és biztonságos működés

Virtuális ügyfélkapcsolatunk használatával mit kaphat az ügyfél:

  • Választás szabadságát ügyeinek intézésében

  • Komplex szolgáltatási rendszert

  • Információt a tájékozódáshoz

  • Időt! Kényelmes, gyors ügyintézést

  • Könnyen kezelhető weboldalt és applikációt

  • Biztonságos, egyszerű folyamatokat

  • A bejelentések, változások nyomon követését

 

A HW Stúdió Kft. a Virtuális kapcsolattal megvalósította:

  • Az online információ szolgáltatást

  • Az ügyleíráson túlmenően az ügyintézéshez szükséges, űrlapok, nyomtatványok letölthetőségét

  • Az űrlapok online kitöltését és továbbítását

  • Néhány esetben a teljes online ügyintézést, űrlap kitöltését, továbbítását, döntést és kézbesítést

 

 

1. Hivatalos bemutató: MAVÍZ Konferencia 2016.10.20.

 

 

 

 

 

2. Képek az alkalmazásból:

 

 

 

A cikk írója:

Sándor Cecília projektmenedzser

Karitatív tevékenységünk 2016-ban

2016.12.22.

Cégünk hagyományosan - immár 9. éve - minden évben a Partnerei ajándékozására szánt összeget karitatív célra ajánlja fel.  

Örömünkre szolgál, hogy 2016-ban is támogatást tudtunk felajánlani 500.000 Ft értékben a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórházáért Alapítvány részére.

Köszönjük Partnereinknek is, hiszen ez a felajánlás a sikeres üzleti együttműködések eredményeként valósulhatott meg.

 

Duális képzés a cégünknél

2016. szeptember 01.

Szakmai munkánk kibővítéseként, a Pallasz Athéné Egyetem GAMF karával együttműködésben - mint Duális Vállalati Partner- lehetőséget biztosítunk főiskolai hallgatók számára szakmai gyakorlóhely biztosításával.

Örömmel fogadtuk első hallgatónkat, és várjuk a fiatalok jelentkezését a jövő évben is.  További részletek a programról a Duális képzés menüpontban

Microsoft Silver Partner - 2016

Cégünk ebben az évben is sikeresen megújította a Microsoft Silver Partner tagságát, amely újabb kompetenciákkal bővült. Így már több területen bizonyítottuk, hogy szakértelmünk és képességünk megfelel a piaci elvárásoknak, valamint nyitottak vagyunk ügyfeleinkkel való szoros üzleti kapcsolat kialakítására és fenntartására. A partnerség garantálja a magas színvonalú szolgáltatások költséghatékony megvalósítását, a speciális igények szerint történő rugalmas alkalmazkodás lehetőségét. A Microsoft Partner Network támogatás lehetővé teszi, hogy megrendelőink gyorsabban alkalmazhassák az új technológiákat, minimalizálják a kockázatokat, és versenyelőnyt szerezhessenek. A HW Stúdió Kft. a következő kompetenciákkal és partneri szintekkel rendelkezik:

Microsft partner: silver datacenter, silver hosting, silver Midmarket Solution Provider, Presales Technical specialist, sales specialist

A HW STÚDIÓ KFT. VERSENYKÉPESSÉGÉNEK NÖVELÉSE

 

 

Projekt neve: „A HW STÚDIÓ KFT. VERSENYKÉPESSÉGÉNEK NÖVELÉSE”

Bővebben

Karitatív tevékenység 2015-ben

A HW Stúdió Kft. hagyományosan minden évben a partnerei ajándékozására szánt összeget karitatív célra ajánlja fel.

 

Örömünkre szolgál, hogy idén immár 8. éve támogattuk a Bács-Kiskun Megyei Kórházat, a Gyermekosztály számára vénakereső és pulzoximéter készülékek, valamint babahordozók, etetőszékek és textilpelenkák megvásárlását segítettük 500.000,- Ft értékben.

 

Emléklap

Innovációs Díj 2015.

Örömünkre szolgál, hogy a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Innovációs Díját az idei évben cégünk nyerte el.

A kitüntető díjat a köztestület székházában megrendezett ünnepi küldöttgyűlés keretein belül, a cég képviseletében dr. Pásztor Gábor vette át.

Az Innovációs Díj a cég valamennyi munkatársának közös sikere – visszaigazolja az eddigi 17 év alatt elért teljesítményünket és eredményeinket, a munkánk során tanúsított szakmai elhivatottságot.

 

BKM Innovációs díj

 

Az átadóról  készült médiafelvétel az alábbi linken érhető el: kecskemetitv.hu
További cikkek: http://keol.hu/kecskemet/kitunteto-dijak-atadasa-a-kamara-unnepi-kuldottgyulesen

http://hiros.hu/kecskemet/hirek/dijatado-unnepi-kozgyules-a-kamaraban

 

Rugalmas munkahely kialakítása a HW Stúdió Kft-nél

„HW STÚDIÓ” SZÁMÍTÁSTECHNIKAI KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.

RUGALMAS MUNKAHELY KIALAKÍTÁSA A HW STÚDIÓ KFT-NÉL

A „HW STÚDIÓ” Kft. 14,5 millió forintot meghaladó vissza nem térítendő támogatást nyert az Új Széchenyi Terv „Rugalmas munkahelyek” című pályázati kiírásán. A 100%-os támogatási intenzitású projekt keretében a cég szervezetfejlesztési tevékenységet hajtott végre.

További részletek >>

 

 

Microsoft Silver Partner - 2015

Cégünk ebben az évben is sikeresen megújította a Microsoft Silver Partner tagságát, amely új kompetenciával bővült. Így már 3 területen bizonyítottuk, hogy szakértelmünk és képességünk megfelel a piaci elvárásoknak, valamint nyitottak vagyunk ügyfeleinkkel való szoros üzleti kapcsolat kialakítására és fenntartására. A partnerség garantálja a magas színvonalú szolgáltatások költséghatékony megvalósítását, a speciális igények szerint történő rugalmas alkalmazkodás lehetőségét. A Microsoft Partner Network támogatás lehetővé teszi, hogy megrendelőink gyorsabban alkalmazhassák az új technológiákat, minimalizálják a kockázatokat, és versenyelőnyt szerezhessenek. A HW Stúdió Kft. a következő kompetenciákkal és partneri szintekkel rendelkezik:

  • Silver Datacenter
  • Silver Hosting
  • Silver Midmarket Solution Provider

E három egymást erősítő kompetencia terület jelzi, hogy továbbra is erős elkötelezettséget vállalunk a Microsoft termékek és megoldások iránt. A Microsoft kompetencia területeket szigorú vizsgák, Microsoft minősítések és átfogó vevői megelégedettség mérést követően érdemeltük ki. Demonstrálja szakértelmünket a legfrissebb Microsoft asztali, üzleti menedzsment, és a szerver technológiákra épülő kritikus infrastruktúra-megoldások szolgáltatásában.

Karitatív tevékenység 2014-ben

Cégünk immár 7. éve adományozott félmillió forintot a Bács-Kiskun Megyei Kórház számára. Ebben az évben felajánlásunk a szemészeti osztály eszközparkjának gyarapítását segítette. A kézi digitális szemnyomásmérő készülék nagyban megkönnyíti a gyermekek, valamint a fekvő betegek vizsgálatát, mivel hordozható és használata fájdalommentes. Az ünnepélyes átadáson készült képek a galériában tekinthetők meg. A médiák által készített cikkek az alábbi linken olvashatók: - Kecskeméti TV - BAON - KEOL

FVR kifejlesztése a HW Stúdió Kft.-nél

A HW STÚDIÓ Kft. Független Változásfigyelő Rendszer (FVR) kifejlesztése a HW Stúdió Kft.-nél című projektje az Új Széchenyi Terv keretében valósult meg.

Egy olyan informatikai alrendszer kifejlesztése történt, amely minden tekintetben, a kapcsolódó jogi háttérszabályozásokkal összhangban képes biztosítani egy, a pénzügyi-számviteli adatbázis-rendszerek működésében fontos tényezőt, az érzékeny adatok változásának nyomon követhetőségét.

Az FVR-t kifinomult automatizmusok irányítják, így a felhasználónak szinte csak a naplózási tevékenységek elvégzésekor kell használniuk, az üzemeltetés-karbantartási tevékenység legjelentősebb részét a HW STÚDIÓ Kft. végzi.

Részletek: www.fvr-hwstudio.hu

SQL objektum felismerő és migráló rendszer fejlesztése

 

Projekt neve: SQL objektum felismerő és migráló rendszer fejlesztése

Bővebben

Microsoft Silver Partner


A HW Stúdió Kft. ez év februárjában megszerezte a Microsoft Small Business Silver kompetenciát. A kompetencia megszerzésével a HW Stúdió Kft. a Microsoft részéről olyan támogatási lehetőségekhez fér hozzá, melyek az ügyfelek magasabb szintű kiszolgálását teszi lehetővé. Értékesítési fázisban a MS presales csapata nyújt kiemelt segítséget, tervezési fázisban a partnerség mérnöki segítséget biztosít. Kritikus hiba esetén lehetőségünk van az emelt szintű hiba javításhoz igénybe venni MS supportot. A partnerség támogatási rendszere lehetővé teszi, hogy ügyfeleinknek kedvezményes díjjal nyújtsuk szolgáltatásainkat. A partnerség megtartásához munkatársainknak folyamatos képzéseken kell részt venni, ezzel is biztosítva, hogy ügyfeleink a legmodernebb szolgáltatásokat kapják.

UltraBalaton HWS részvétellel

Az idei Ultrabalaton futóversenyen is több ezren vágtak neki a Balatont megkerülő 212 km-es távnak. Volt aki egyéniben teljesítette, voltak akik csapatban. Ebben az évben cégünket képviselve neveztünk egy 8 fős csapattal, és minden várakozásunkat felülmúlva 20 órán belül teljesítettük a távot. Az esős időjárás ellenére nagyon jó hangulatban futottunk. Mi már biztosan ott leszünk jövőre is, végül is "csak egy kört" futunk. Képek

Minőség és felelősség

ISO 9001 minőségirányítási rendszerünket 2001-ben, ISO 27001 információbiztonsági rendszerünket 2010-ben vezettük be. Azóta is a szigorú nemzetközi szabályzat szerint működtetjük minden tevékenységünket. A lefolytatott független auditálás megállapította, hogy a rendszerünk megfelel az ISO követelményeinek. Mivel ennek a tanúsítványnak minden évben meg kell felelni, ez biztosítékot jelent arra nézve, hogy a minősítés megszerzése után sem fog csökkenni a szolgáltatás és adatbiztonság színvonala. Üzletpolitikánkat a hosszú távon való gondolkodás jellemzi, eredményeink záloga a stabil minőség és a vállalt kötelezettségek maradéktalan teljesítése.

Cégünk 2001. évben „Szolgáltatás felelősségbiztosítás”-t kötött az AIG biztosítóval, miszerint egy esetleges káresemény bekövetkeztekor megtéríti a vagyoni és nem vagyoni károkat a biztosított helyett, melyek a szolgáltatás nyújtása során keletkeztek a vele szerződő félnél. Így partnereink felé biztosított az anyagi kártérítés évenként és káreseményenként maximum 15.000.000 Ft-ig.

Pályázati szolgáltatások

Pályázati szolgáltatások a HW Stúdió Kft-nél

A HW Stúdió Kft. több éves sikeres pályázati tapasztalattal vállalja mikro-, kis- és középvállalkozások (KKV-k), egyéni vállalkozók, szövetkezetek széles körű pályázati kiszolgálását.

Elsődleges célunk, hogy a gazdaság résztvevői számára segítséget nyújtsunk az Európai Unió (EU) támogatásával fejleszteni kívánó olyan hazai cégek, vállalkozók számára, amelyek elsősorban informatikai innovációra törekednek, ezzel erősítve helyzetüket, növelni versenyképességüket.

Cégünk tevékenységi körével összefüggésben (eszköz, hardver, szoftver, e-kereskedelem, web fejlesztés és üzemeltetés) vállaljuk a pályázatok teljes körű ügyintézését, koordinálását (felmérés, menedzselés, előkészítés és pályázatírás, beszerzés, megvalósítás, utógondozás).

A 2011. évi alábbi támogatási konstrukciókban kínáltunk segítséget meglévő partnereink számára:

GOP-2.1.1/M és KMOP-1.2.1/M – Mikrovállalkozások fejlesztése

Mikrohitellel kombinált támogatási forma (Új Széchenyi Kombinált Mikrohitel).

Támogathatók köre:
Mikrovállalkozás (max. 9 fő) – gazdasági társaság, egyéni vállalkozó (e.v.), szövetkezet.

Költségszerkezet:
Vissza nem térítendő támogatás: 1-10 millió HUF; de a projekt összköltségének max. 45 %-a
Visszatérítendő támogatás (hitel): 1-20 millió HUF, de a projekt összköltségének max. 60 %-a
Szükséges (elvárt) önerő: az összköltség 10%-a

Kötelező vállalás:
- A megvalósítás utáni 1. és 2. lezárt üzleti év személyi jellegű ráfordításainak összege(!) az elnyert vissza nem térítendő támogatás 50%-át el kell, hogy érje.
- A fejlesztés produktumát a következő 3 évben fenn kell tartani és üzemeltetni.

GOP-2.1.1/A és KMOP-1.2.1/A – Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai fejlesztése

Támogathatók köre:
Mikro- kis- és középvállalkozás (1-249 fő) – gazdasági társaság, egyéni vállalkozó (e.v.), szövetkezet.

Költségszerkezet:
Vissza nem térítendő támogatás: 3-20 millió HUF
Szükséges (elvárt) önerő: az összköltség 25%-a
Támogatás intenzitása: max. 40% (amely megvalósítási területenként és pályázóként változó, pl. a nyugat-dunántúli régióban max. 30%)

Kötelező vállalás:
- Az éves átlagos statisztikai létszám e pályázat benyújtását megelőző lezárt üzleti év (bázisév) létszáma alá nem csökkenhet a megvalósítást követő 2 üzleti évben.
- A megvalósítás utáni 1. és 2. lezárt üzleti év átlagos éves személyi jellegű ráfordításainak (összeg!) növekednie kell az elnyert vissza nem térítendő támogatás 5%-ával a bázisévhez képest VAGY
a megvalósítás utáni 1. és 2. lezárt üzleti év átlagos éves személyi jellegű ráfordításainak (összeg!) növekednie kell 5%-kal a bázisévhez képest.
- A fejlesztés produktumát a megvalósítás évét követő 3. év végéig az adott régióban kell fenntartani és üzemeltetni. (Részben állami szerv irányítása alatt álló KKV esetében 5. év.)


Bízunk benne, hogy megtisztel bizalmával, s a jövőben Önt is partnereink között köszönthetjük!

„…Hogy vállalkozása informatikai rendszere a világháló gordiuszi csomója lehessen!”

Karitatív tevékenység 2012-ben is

A HW Stúdió Kft. az eddigi hagyományaihoz híven félmillió forint értékben adományozott endoszkópos műtéti műszereket a Kecskeméti Megyei Kórház szülészet-nőgyógyászati osztályának. Az értékes eszközöket december 21-én kis házi ünnepség keretében Dr. Pásztor Gábor ügyvezető és Fürj János ügyfélmenedzser adták át a kórházi osztály dolgozóinak a Kft. nevében. Részletek ITT.

Megalakulás és szakmai múlt

A HW Stúdió Kft. 1997 - ben alakult. A cég ilyen néven történő megalakulását azonban egy hosszú szakmai múlt előzte meg, ugyanis más néven, mint egyszemélyes vállalkozás már 10 éve működött a számítástechnika területén. A hosszúra nyúlt tapasztalatszerzés, a pénzintézetnél eltöltött évek meghozták a várt eredményt, a gyors felemelkedést.
1997-ben az egyszemélyes vállalkozásból egy háromszemélyes Kft. lett. Mivel a tevékenységi kör szinte teljes egészében a pénzintézetekkel volt kapcsolatos, nem is volt kérdés, hogy a Kft. a pénzintézetek és elsősorban a Takarékszövetkezetek számítógépparkjának karbantartására szakosodott. A cél a pénzintézetek mindennapi informatikai munkájának támogatása, jelentsen ez akár hardveres, akár szoftveres probléma megoldást.
Alig egy év elteltével a cég vezetésének 2-3 Takarékszövetkezet helyett több mint 10 Takarékszövetkezet mindennapi problémáival kellett szembenéznie. Elkerülhetetlen volt a cég átalakítása, a szakmai, létszámbeli és a tárgyi eszközök területén indított fejlesztés.

Karitatív tevékenység

A HW Stúdió Kft. karácsonykor az előző évekhez hasonlóan partnerei ajándékozására szánt összeggel szeretne hozzájárulni gyermekeink egészségének megőrzéséhez. Cégünk ebben az évben is a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza szülészeti osztályát támogatja az újszülött részlegen használható betegellenőrző készülékkel és véroxigénszint mérővel. Köszönjük, hogy e nemes célra nyújtott segítséget megtehettük.

Link

Képek

Munkatársak

Nem meglepő, figyelembe véve, hogy a számítástechnika, mint szakterület viszonylag fiatal ág, hogy a HW Stúdió Kft-nél is az átlagéletkor 30 év körül van. Ez azonban semmiképpen sem jelent megalapozatlanságot, vagy felkészületlenséget.
A munkatársak jelentős része egy vagy több diplomával rendelkezik, illetve folyamatos a felsőfokú képzéseken, és szakmai tanfolyamokon való részvétel. A fiatalság lendülettel, nagy munkabírással és befogadóképességgel jár az új dolgok iránt. A létszám megnövekedése lehetővé tette, hogy kialakulhasson egy jótékony specializálódás a különböző tevékenységek között. A rugalmasságból adódóan azonban fenntartható az átjárhatóság bizonyos munkaterületek között, a hatékonyság fokozása érdekében.
Mivel más cégek is felfigyeltek a Kft. sokrétű munkájából származó várható előnyökre, elsősorban a költségcsökkentés tényére, ezáltal az ügyfélkör is átalakuláson ment át. Bár a pénzintézetek még ma is a kiemelt ügyfelek, azonban komolyan kell venni a kifelé történő nyitásból, az új kihívásokból és megszerzett tapasztalatok hasznosításából adódó lehetőségeket is.

Testi-lelki egészségvédelmi programok

Uniós forrásból támogatott képzésünkről: Átfogó képzés a HW Stúdió Kft-nél

A fejlődés

Az alig egy év alatt megháromszorozódott partnerlétszám szükségessé tette a cég létszámbeli bővülését. A 10-12 pénzintézet fiókjaival, kirendeltségeivel együtt csaknem 150 folyamatosan elfoglaltságot adó potenciális ügyfelet jelentett. A vállalkozás így öt főre bővült és annak érdekében, hogy a még mindig alacsony létszám ellenére is meg tudja őrizni hatékonyságát, a bevételek jelentős részét szolgálati autók vásárlásába fektette. A létszámnövekedés természetesen az infrastrukturális helyigény megnövekedését is jelentette. A Kft. megduplázta irodái számát.

A HW Stúdió Kft. vezetése 2008 második félévében a cégnél használt számítástechnikai eszközök modernizálásáról, új, korszerűbb, ezáltal hatékonyabb és környezetkímélőbb eszközök beszerzéséről döntött. A mikro és kisvállalkozások technológiai fejlesztésére kiírt pályázati felhívás nyújtotta lehetőségeket kihasználva benyújtottuk pályázatunkat "Informatikai eszközök beszerzése a HW Stúdió Kft részére" címmel. Legnagyobb örömünkre benyújtott pályázatunkat az MAG Zrt. támogatásra érdemesnek ítélte. A pályázat részleteit az alábbi linkre kattintva tekintheti meg:

Eszközbeszerzés a HW Stúdió Kft. fejlesztése érdekében

 

Informatikai eszközök beszerzése a HW Stúdió Kft. részére

Napjaink

2011. év végére a HW Stúdió Kft. közel 300 partnerrel áll kapcsolatban, amelyből 120 pénzintézet. A tevékenységi területe az egész országra kiterjed. A 44 munkatárs egy része szolgálati autókkal szolgálja ki az ügyfeleket, másik részük 5 irodában biztosítja a háttérmunkát és végzi szoftverfejlesztést. Mindezeket az eredményeket a HW Stúdió Kft. külső anyagi támogatás, hitel nélkül érte el.

A cél alapvetően nem változott: a legfontosabb szempont még ma is a Takarékszövetkezeti munkafolyamatok folyamatosságának biztosítása. A tevékenységi körök bővülésével azonban a megvalósítani kívánt célok is bővültek, finomodtak. A HW Stúdió Kft. úgy érzi, hogy meg kell értetnie és a pénzintézeteknek el kell fogadni azt a tényt, hogy a folyamatos és biztonságos működés csak az állandó fejlesztéssel és az informatikai újdonságok - legyen ez akár a szoftver, a hardver, a hálózatok, vagy a kommunikáció területe - bevezetésével valósítható meg. Új, saját fejlesztésű, a pénzintézetek igényeihez maximálisan alkalmazkodó szoftverekkel kell még hatékonyabbá és ügyfél közelibbé tenni a Takarékszövetkezeteket.
Egyre nyilvánvalóbb az is, hogy nem elegendő csak az informatikai hátteret fejleszteni, hiszen lehet akármilyen fejlett hardver környezet, gyors és biztonságos hálózat és kommunikáció, ügyfélközpontú ügyviteli szoftver, ha nincs megfelelően, informatikailag is képzett kezelőszemélyzet. A HW Stúdió Kft. ezáltal nagy hangsúlyt fektet a pénzintézeti dolgozók képzésére is.

Lépjen velünk kapcsolatba

QR Code